HTML

Syria & Libanon

Harom het suzukival Sziriaba es Libanonba.

Friss topikok

Linkblog

2010.10.06. 23:33 gkiss

13. nap

2010.08.12. csütörtök

    10-re odamentünk a biróságra taxival. A bejáratnál elvettek tőlünk minden fémtárgyat, köztük a bicskáinkat is, amit aztán sohse nem kaptunk vissza. (Az csak később derült ki Damaszkuszban, hogy arra felé tilos bármilyen kést maguknál tartani az embereknek.)

    A papirjaim még nem értek oda a határról, ezért várnunk kellett. Délután 4 órakor kiraktak minket, mert bezárt a biróság. Azt mondták, talán majd holnap, de gyakran elhúzódik. Persze mi 9-kor legyünk ott. Ez nem jó hir!

    Felhivtuk a magyar követséget, és a konzullal sikerült is beszélni. Elmondtuk, hogy mi történt, és nincs pénzünk napokig ilyen drága szállásokra Libanonban, meg aztán időnk sincs sok. A nyaralásunkat nem egy libanoni biróságon, várakozással terveztük eltölteni. Erre azt a választ kaptuk, hogy ilyen gyakran előfordul Libanonban, legyünk türelemmel, szállást pedig csak még drágábbat tudnak szerezni. Nagyon köszönjük a segitséget!!!

    Vissza mentünk a szállásra, de a szobánkat már kiadták. A tulaj kedves volt, és megértette a problémánkat. Egy plusz ágyat betett nekünk egy négy ágyas szobába, ami már amúgy is zsúfolt volt. A mi helyzetünkben nem igazán válogathattunk.

    Estig még sétáltunk egy nagyot Bejrutban. Strandot kerestünk a 45 fokban, de a tengerben nem lehet fürdeni, korlát választja el a várostól. Fotózni csak titokban lehetett, mert minden utcasarkon legalább egy tank és néhány katona gépfegyverrel őrzi a rendet. Elég nyomasztó így a városnézés! Ráadásul nem sok turista látványosság van Bejrutban, inkább szórakozóhelyekkel van tele.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://syria-libanon.blog.hu/api/trackback/id/tr572352031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása