HTML

Syria & Libanon

Harom het suzukival Sziriaba es Libanonba.

Friss topikok

Linkblog

2010.10.06. 23:15 gkiss

12. nap

2010.08.11. szerda

    A Ramadan első napja! Egyszer sem reggeliztünk az úton, hogy miért a mai nap volt a kivétel?

    Megnéztük a Krak de Chevalier-t, és tényleg az egyik leglátványosabb vár azok közül, amit eddig láttam.

    Innen úgy terveztük, hogy egy éjszakát Libanonban töltünk, megnézzük Balbeket, a cedrusokat, és Anjar római kori romvárosát. Nem így alakult:

    13.30-kor már átléptük a szir határt (alig egy óra alatt), és beadtuk a papirjainkat a libanoni határon. 19.30-kor léptünk libanoni területre, de nem úgy, ahogy szerettünk volna.

    Az interpol köröz egy velem azonos nevű embert. Semmit nem tudtak róla, csak a nevét. Az arab törvények szerint, nem a bűnösséget, hanem az ártatlanságot kell bizonyitani. Nem gond, de mivel, ha semmit nem tudnak a bűnös személyéről?

    Úgy engedtek el, hogy másnap jelentkeznem kellett a bejruti biróságon. Kaptam egy ideiglenes útlevelet (az eredetit elvették), azzal mászkálhattam az országon belül, de ki nem mehettem, amíg nem rendeződik az ügy.

    Ekkor még azt hittük, hogy másnap minden elrendeződik, ezert tartottuk magunkat az eredeti tervhez. Balbekben akartunk megszállni éjszakára, de a balbeki behajtót tankok ées katonák állták el. Azt mondták, menjünk tovább, mert valami problem van a városban. Na... jól kezdődik!

    Sok választásunk nem lévén, el autóztunk Bejrutba. Későn értünk (fél 10 körül), nehezen találtunk szállást, és azt is drágán. De semmi baj – gondoltuk -, csak egy éjszaka...

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://syria-libanon.blog.hu/api/trackback/id/tr702351994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása