2010.08.14. szombat
Negyed 10 körül értünk a biróságra. Valószinűleg már nagyon unták a képünket, mert elkezdtek veszettül telefonálni, gesztikulálni, üvöltözni a telefonba. Az eredmény: fél óra múlva ott volt az útlevelem a biró kezében.
Ez után következett a nagy menet, mert hogyan is bizonyitsam, hogy nem vagyok bűnöző? Ezt nehezitette, hogy senki nem beszélt angolul, csak franciául. Kb egy órás huza-vona után, azért megszületett a végzés: visszakapom az útlevelemet és elhagyhatom az országot. Mindez, bármiféle bocsánat kérés nélkül. De, ezzel már nem törődtünk, csak ki innen minél gyorsabban!
A határon aztán nagyot csalódtunk! Két órán keresztül vizsgálták az útlevelemet, meg a birói végzést. Az eredmény: vissza kell mennünk Bejrutba, mert a papirról hiányzik egy pecsét a Nemzetbiztonsági Hivatalból. (Csak megjegyzem, náluk volt az útlevelem három napon keresztül.) Persze másnap vasárnap, tehát csak hetfőn tudunk bemenni a pecsétért.
Mit lehet tenni – nem lévén sok pénzünk,időnk viszont igen -, elmentünk Byblosba, egy kempingbe. A kemping még mindig drágább, mint a sziriai szállások, de olcsóbb, mint a libanoni hotelek. Sátrunk ugyan nem volt, de az autóban alvással nincs semmi bajunk. A kemping a tengerparton volt, saját stranddal, és milliónyi szúnyoggal.
A Ramadannal nem törődve, este még leguritottunk 2-2 sört, és kitaláltuk a másnapi kényszer programot.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.