Syria & Libanon

2010.08.20. péntek

    Teázás után indultunk Európába a Boszporusz hidon keresztül.

    A török-bolgár határ után egy szervizben új gumikra cseréltük mind a négy gumit a kocsin. Azonnal abbamaradt a folyamatos rázkódás.

    A bolgár-szerb határon épp szolgálat váltás volt, ezért egy kicsit elhúzódott az átkelés.

Belgrádnál felvettünk két stoppost, akik Pestre mentek. A szerb-magyar határnál másfél óra alatt sikerült átérni.

    Reggel 7-re értünk haza hullafáradtan. Aztán két napot aludtunk, hogy kipihenjük ezt a roham tempót.

2010.08.19. csütörtök

    Reggel indultunk tovább Ankara felé. A Tuz tónál megint megálltunk, és messze besétáltunk a kiszáradt sómederbe.

    Ankara és Isztambul között volt egy defektünk. Szerencsére minden benzinkútnál van gumi szerviz is, ahol kicserélték egy másikra. Sajnos a libanoni utak, tönkretettek még egy gumit, gondoltuk azt is kicseréltetjük. Viszont így már négyféle mintázatú és három különböző méretű gumi volt a kocsin. Ráadásul a centrírozás arrafelé ismeretlen fogalom. Így aztán egy kicsit rázós volt az út innentől.

    Isztambul előtt aludtunk, szintén egy benzinkútnál.

2010.08.18. szerda

    A reggeli tea után visszamentünk a romokhoz.

    Megnéztük Baal templomát,

    a szinházat

    és a toronysirokat.

    Sajnos a libanoni időhúzás után nem maradt időnk Bosra környékére, és az Eufrátesz vidékére. Palmyrából már hazafelé vettük az irányt.

    Aleppóban még megálltunk egy kicsit pihenni, vásárolni és körbenézni.

    Este 8 körül értünk a török határra. Probléma nélkül átléptünk Törökországba. Adana előtt aludtunk egy benzinkútnál.

2010.08.17. kedd

    Délelőtt megnéztük Salah ad-din mauzóleumát, és a Nagy Mecsetet.

    Végig sétáltunk a piacon, és vettünk péksüteményeket az útra.

    Palmyra felé félúton, megálltunk egy oázisban, a Bagdad Cafénál. Sok japán és olasz turista között megittunk egy teát.

    Palmyrába érve, az első hotelban megszálltunk. Gyönyörű panoráma az ablakból.

    Megnéztük a római romokat és felsétáltunk a közeli hegytetőre a várhoz. Innen szép kilátás nyilt az egész környékre. Naplementét fotóztunk, aztán visszasétáltunk a romokon keresztül a városba. Egy hangulatos étteremben megkóstoltuk a tevehúst.

2010.08.16. hétfő

    Korán keltünk, aztán a dugóban beautóztunk Bejrutba a biróságra, utána pedig a Nemzetbiztonsági Hivatalba.

    Egy teljes óra alatt kitalálták, hogy a papirjaimmal minden rendben van, és nem kell rá tőlük pecsét. Nem is adtak.

    Vissza a határra. Megint a hiányzó pecséttel jöttek, és hogy menjünk vissza Bejrutba. Itt azért már végképp betelt a pohár. Mondtuk, hogy mi innen már csak Sziria felé megyünk, ha probléma van, azt intézzék el ők telefonon. Másfél órás telefonálgatás, útlevél fénymásolás, jegyzőkönyv készités után, végre átléptük a határt.

    5 órakor már be is költöztünk egy damaszkuszi hotelba. Kis pihenés után bementünk az óvárosba.

    Találkoztunk két helyi sráccal, akik körbe kalauzoltak minket. Nem beszéltek sokat angolul, de nagyon lelkesek voltak.

2010.08.15. vasárnap

    Reggel egy jó kis fürdőzéssel kezdtük a tengerben.

    A minden napi teázás után felmentünk a hegyekbe. Két órás autózás után megtaláltuk a Nemzeti Parkot, ahol a hires libanoni cédrusok vannak. Mint kiderült, a park területére magyaroknak ingyenes a belépés. Két magyar tábla is van, miszerint Csontváry ezen a helyen festette a Magányos cédrus cimű festményét. A park nagyon hangulatos, de aki csak a cédrusok miatt utazna oda, úgy tudom Sellyén is van egy példány belőle. Az egy kicsit közelebb van!

    Ebédeltünk a helyi étteremben (turistáknak nincs Ramadan), visszamentünk Byblosba, még egyet fürödtünk a tengerben, és megnéztük a várost. Kellemes üdölőváros kis kikötővel, nagy citadellával, ami már zárva volt mire odaértünk.

    Este újabb 2 sör és sok füge után a kocsiban aludtunk.

2010.08.14. szombat

    Negyed 10 körül értünk a biróságra. Valószinűleg már nagyon unták a képünket, mert elkezdtek veszettül telefonálni, gesztikulálni, üvöltözni a telefonba. Az eredmény: fél óra múlva ott volt az útlevelem a biró kezében.

    Ez után következett a nagy menet, mert hogyan is bizonyitsam, hogy nem vagyok bűnöző? Ezt nehezitette, hogy senki nem beszélt angolul, csak franciául. Kb egy órás huza-vona után, azért megszületett a végzés: visszakapom az útlevelemet és elhagyhatom az országot. Mindez, bármiféle bocsánat kérés nélkül. De, ezzel már nem törődtünk, csak ki innen minél gyorsabban!

    A határon aztán nagyot csalódtunk! Két órán keresztül vizsgálták az útlevelemet, meg a birói végzést. Az eredmény: vissza kell mennünk Bejrutba, mert a papirról hiányzik egy pecsét a Nemzetbiztonsági Hivatalból. (Csak megjegyzem, náluk volt az útlevelem három napon keresztül.) Persze másnap vasárnap, tehát csak hetfőn tudunk bemenni a pecsétért.

    Mit lehet tenni – nem lévén sok pénzünk,időnk viszont igen -, elmentünk Byblosba, egy kempingbe. A kemping még mindig drágább, mint a sziriai szállások, de olcsóbb, mint a libanoni hotelek. Sátrunk ugyan nem volt, de az autóban alvással nincs semmi bajunk. A kemping a tengerparton volt, saját stranddal, és milliónyi szúnyoggal.

    A Ramadannal nem törődve, este még leguritottunk 2-2 sört, és kitaláltuk a másnapi kényszer programot.

2010.08.13. péntek

    Reggel fél 9-kor már a biróságon voltunk. Az útlevelem sehol. Az már kiderült, hogy a határról már elküldték, és valószinűleg a birósággal szomszédos Nemzetbiztonsági Hivatalban van. Délután 2 óráig – amikor a biróság zárt - nem sikerült áthoznia senkinek. Semmi baj, délig szombaton (másnap) is nyitva vannak!!! Hátha!

    Eldöntöttük, hogy megnézzük Tyret, ahol római romok vannak, elég jó állapotban. Taxival elmentünk a buszpályaudvarra, onnan busszal Saidaig, majd minibusszal Tyrebe utaztunk.

    A romok látványosak voltak, a helyi közlekedés pedig felejthetetlen.

    A visszaút ugyanúgy ment, mint az odaút. Minibusz Saidaig, busz Bejrutig, gyalog a szállásig. Útközben megkóstoltuk a helyi étket, a shwarmát. Nekünk izlett!

2010.08.12. csütörtök

    10-re odamentünk a biróságra taxival. A bejáratnál elvettek tőlünk minden fémtárgyat, köztük a bicskáinkat is, amit aztán sohse nem kaptunk vissza. (Az csak később derült ki Damaszkuszban, hogy arra felé tilos bármilyen kést maguknál tartani az embereknek.)

    A papirjaim még nem értek oda a határról, ezért várnunk kellett. Délután 4 órakor kiraktak minket, mert bezárt a biróság. Azt mondták, talán majd holnap, de gyakran elhúzódik. Persze mi 9-kor legyünk ott. Ez nem jó hir!

    Felhivtuk a magyar követséget, és a konzullal sikerült is beszélni. Elmondtuk, hogy mi történt, és nincs pénzünk napokig ilyen drága szállásokra Libanonban, meg aztán időnk sincs sok. A nyaralásunkat nem egy libanoni biróságon, várakozással terveztük eltölteni. Erre azt a választ kaptuk, hogy ilyen gyakran előfordul Libanonban, legyünk türelemmel, szállást pedig csak még drágábbat tudnak szerezni. Nagyon köszönjük a segitséget!!!

    Vissza mentünk a szállásra, de a szobánkat már kiadták. A tulaj kedves volt, és megértette a problémánkat. Egy plusz ágyat betett nekünk egy négy ágyas szobába, ami már amúgy is zsúfolt volt. A mi helyzetünkben nem igazán válogathattunk.

    Estig még sétáltunk egy nagyot Bejrutban. Strandot kerestünk a 45 fokban, de a tengerben nem lehet fürdeni, korlát választja el a várostól. Fotózni csak titokban lehetett, mert minden utcasarkon legalább egy tank és néhány katona gépfegyverrel őrzi a rendet. Elég nyomasztó így a városnézés! Ráadásul nem sok turista látványosság van Bejrutban, inkább szórakozóhelyekkel van tele.

2010.08.11. szerda

    A Ramadan első napja! Egyszer sem reggeliztünk az úton, hogy miért a mai nap volt a kivétel?

    Megnéztük a Krak de Chevalier-t, és tényleg az egyik leglátványosabb vár azok közül, amit eddig láttam.

    Innen úgy terveztük, hogy egy éjszakát Libanonban töltünk, megnézzük Balbeket, a cedrusokat, és Anjar római kori romvárosát. Nem így alakult:

    13.30-kor már átléptük a szir határt (alig egy óra alatt), és beadtuk a papirjainkat a libanoni határon. 19.30-kor léptünk libanoni területre, de nem úgy, ahogy szerettünk volna.

    Az interpol köröz egy velem azonos nevű embert. Semmit nem tudtak róla, csak a nevét. Az arab törvények szerint, nem a bűnösséget, hanem az ártatlanságot kell bizonyitani. Nem gond, de mivel, ha semmit nem tudnak a bűnös személyéről?

    Úgy engedtek el, hogy másnap jelentkeznem kellett a bejruti biróságon. Kaptam egy ideiglenes útlevelet (az eredetit elvették), azzal mászkálhattam az országon belül, de ki nem mehettem, amíg nem rendeződik az ügy.

    Ekkor még azt hittük, hogy másnap minden elrendeződik, ezert tartottuk magunkat az eredeti tervhez. Balbekben akartunk megszállni éjszakára, de a balbeki behajtót tankok ées katonák állták el. Azt mondták, menjünk tovább, mert valami problem van a városban. Na... jól kezdődik!

    Sok választásunk nem lévén, el autóztunk Bejrutba. Későn értünk (fél 10 körül), nehezen találtunk szállást, és azt is drágán. De semmi baj – gondoltuk -, csak egy éjszaka...

2010.08.10. kedd

    Reggelire helyi péksüteményeket ettünk, aztán irány Qualat'at Marqab vára, ahol magyar régészek dolgoznak.

    Amit nem tudtunk: Sziriában a múzeumok kedden zárva vannak. Szerencsére a magyar régészek a vár előtti büfében teáztak, és -ezúton is nagyon köszönjük nekik- bevittek minket. Bemutattak a vezető régésznek: Major Balázsnak, aki egy komplett tárlatvezetést tartott. Soha nem tudtam meg ennyi mindent egy várról. A restaurátorok között egy régi iskolatársunkra is ráakadtunk. Furcsa, hogy itt a világvégén találkoztunk újra.

    Aznapra terveztük még Krak de Chevaliers várának megnézését, de hát kedd volt: zárva. Amúgy is későn értünk oda, de szállást legalább könnyedén találtunk a vár tövében. Jó hely volt, bár egy szamár az ablakunk alatt orditott egész éjszaka.

2010.08.09. hétfő

   Reggel beültünk egy kávézóba, ahonnan világosban is lefotózhattuk a vizemelő kerekeket.

    Átkeltünk egy nagy hegyen, és sok kevergés után értünk a Qalat Salah ad-din várba. Egy látványos és hires keresztes lovagvárba.

    Sajnos Lattakiába már későn értünk ahhoz, hogy Ras Shamrát is láthassuk, ezért egy kis strandolást terveztünk a tengerparton. Miután találtunk szállást (útunk legrosszabb szállását: egy ablaktalan szobát a sziriai 50 fokban), a kocsit nem akartuk elmozditani, mert féltünk,hogy nem találunk parkolóhelyet, taxival mentünk a strandra.

    A helyi strand dugig volt tetőtől-talpig bebugyolált nőkkel, akik ebben a ruhában mentek fürdeni is. Ezt inkább kihagytuk. Egy másik taxis elvitt minket a világ végére, ahol az európaiak szoktak strandolni, csak azt nem mondta meg, hogy az a hely már bezárt aznapra.

    Végre találtunk egy taxit, aki visszavitt a városba, de mivel nem beszélt angolul, a city center alatt egy ilyen nevű bevásárló központot értett. Az persze jó messze volt a valódi Lattakia központtól, ahol a szállásunk volt.

    Azért előbb-utóbb vissza keveredtünk, vettünk kaját és mindenféle helyi édességet, aztán egy kellemetlen éjszakát töltöttünk a meleg, levegőtlen szobában.

2010.08.08. vasárnap

   Reggeli teázás és posta után, elindultunk a halott városok felé. Bár az eredeti tervben nem szerepelt, nem tudtunk elmenni Ebla romváros mellett úgy, hogy ne nézzünk be. Nem sok maradt belőle, vagy még nem ásták ki teljesen?

   Al-Baraból nem sok maradt, inkább csak egy régi síremlék érdekes.

   Serjilla-ban viszont nagyon jól épen maradtak az épületek.

   Apamea volt a nap csúcspontja: egy római kori város romjai. Nagy része még a föld alatt van (Szíriában még elég gyerekcipőben jár a régészet), de a 3 km hosszú -majdnem épen maradt- oszlopsor között sétálni felemelő érzés volt.

   Fél 7 körül értünk Hamába. Szálláskeresés és parkolás után megnéztük a méltán híres vízemelő kerekeket. A nyikorgásuktól zeng az egész város. Jó sok van belőlük, mi hatot találtunk meg.

2010.08.07. szombat

   Korán keltünk, mert 9-től fizetni kell a parkolásért. Nem kis utánajárás után találtunk egy parkoló udvart, ahol nyugodtan otthagyhattuk a kocsit egész napra.

   Reggeli után irány a Citadella (előző este már zárva volt).

   A souq-on keresztül mentünk vissza a szállásra.

   Kis délutáni szieszta után, megnéztük az új városrészt, Al-Jdeidát. Itt megnéztünk két Görög Katolikus templomot. Vissza mentünk a Citadellához vacsorázni: birkahús, sajttal töltött pita, zöldségek. Na, ebből az étlapból nem egyszerű választani:

2010.08.06. péntek

   Fél 10 körül indultunk, és kis kevergés után eljutottunk Szent Simon Templomához (Qalat Samaan).

   Aleppóba érve derült ki számunkra, hogy a péntek az arabok szabadnapja. Nincsenek nyitva a hivatalok (bankok, pénzváltók), de legalább a forgalom sem volt túl nagy. Ez fontos, mert nem egyszerű megszokni a vezetési stílusukat.

   Sok szálláskeresés után (a Lonely Planet útikönyv árai kb. 3-szorosára emelkedtek Szíriában) beköltöztünk a Middle East nevű hotelba. 2 éjszakát töltöttünk ezen a főleg araboknak fenntartott szálláson.

   Gyorsan átsiettünk a szemben lévő Nemzeti Múzeumba, és egy óra alatt bejártuk. Ennyi időnk volt zárásig, de kb elég is rá ez az idő.

   Sétáltunk egyet a városban. Egy olasz csoporthoz csatlakozva megnéztük az Ummajad vagy más néven Nagy Mecsetet. Nem készültünk öltözködéssel, de ők megoldották:

   Körbe sétáltuk a Citadellát, és megittuk első arab kávénkat.

2010.08.05. csütörtök

   Reggeli után, indultunk Derinkuyuba, ahol egy 11 szintes földbe vájt várost láttunk. A turisták a 7. szintig mehetnek le. Jó kis labirintus, klausztrofóbiásoknak nem ajánlott!

   Adana, Iskenderun után 6 óra körül voltunk a szír határon. A Török oldal sima ügy, fél óra alatt átértünk. A szír oldalon már kicsit körülményesebb az átlépés. Egy nagy épületben kellett rohangálni ablaktól-ablakig, mindenhol fizetni 2 dollárt, néhol egy kis extra baksist. Sohse tudom  mire kellettek ezek a pénzek.

   Mindennek ellenére, egy óra alatt átjutottunk Szíriába. Nem sokkal a határ után megálltunk egy útszéli kempingben. Ugyan nem volt kiadó szobájuk, de a tulaj felajánlotta az irodáját a kemping végében. Bőséges vacsora és beszélgetés a tulajjal.

2010.08.04. szerda

Korán reggel indultunk tovább Kappadókia felé. Útközben megálltunk a Tuz tónál, ami valójában egy majdnem teljesen kiszáradt, hatalmas sós tó.

   Aksarayban pihentünk, teáztunk, tankoltunk.

   Uchisar volt az első falu Kappadokiában, ahova beértünk. Már messziről lehetett látni a környék legmagasabb pontját, ahova természetesen fel is másztunk.

    Göremébe érve kivettünk egy szobát a Starcave nevű hotelban. A nevéből is látszik, hogy sziklába vájt épületről van szó.

   Még aznap körbejártuk a környéket. Autóval ezt könnyedén meg lehet tenni, mert egy 20 km átmérőjű körben van minden látványosság.

   Először a helyi múzeumot néztük meg Göremén. Sziklába vájt lakások, templomok.

   Passabagban megnéztük Kappadókia -szerintem- leglátványosabb részét.

   Devrent völgyben az érdekes sziklákat. Egy közülük a teve:

   Sun set szikláit az útikönyv elejéről ismertük:

   Visszaérve Göremébe, vacsorázni indultunk. A Cafeturca étterembe magyarul invitáltak minket, mint kiderült, az egyik pincér szegedi illetőségű. A vacsora finom volt, es állítólag helyi specialitás: birka.

2010.08.03. kedd

   Reggel elfutottunk az Aja Szófiához, de akkora sor volt, hogy ráment volna a napunk, ha kivárjuk. Sajnos ezt majd legközelebb nézzük meg. Ráadásul a kocsit is szervizbe kellett juttatni a kipuffogó miatt, mert így nem mehettünk tovább.

   Pár órás kevergés után, megtaláltuk a szerviz negyedet, ahol kipuffogós is volt. Mikor megmutattam mi a baj, azonnal letolták az aknáról a kocsit amit épp szereltek, és fél óra alatt megjavították a Suzukit.

   Délután 4-kor keltünk át a Boszporuszon. Welcome to Asia!

   Este 10-ig autózás Kappadokia felé. Ankara után jóval, egy benzinkútnál aztán nem bírtuk tovább, aludtunk.

2010.08.02. hétfő

   Reggel, jó sokáig aludtunk, aztán a reggeli tea után átváltottuk a magunkkal vitt eurót török lírára.

   Mint megtudtuk, Törökországban a múzeumok hétfőn zárva vannak. Ebben az esetben ez az Aja Szófiát érintette.

   A Topkapi palotát -benne a Háremet is- megnéztük, de a kincstárba már nem jutottunk be. Nagyon hosszú sor volt.

    A Kék Mecsetet is sikerült.

   Hippodrome, I. Ahmed szultán sírja (hétfőn zárva), Constantinus oszlopa, Grand Bazár, Galata híd. Az Új Mecsetben (épült a 17. században) sikerült bent maradnunk egy misén. Érdekes szertartás, nem minden nap lát ilyet az európai ember.

   Ezek után felmentünk a Galata toronyba, ahonnan pazar kilátás nyílik egész Isztambulra. Utána séta a Beyoglun (európai stílusú bevásárló utca, rengeteg drága szorakozóhellyel) a Taksim térig, ahol a Függetlenségi emlékmű van. Ennyi fért a napba.

2010.08.01 vasárnap

   8-kor indultunk a benzinkúttól. A török határ előtt már nagyon ronda hangja volt a kocsinak. A kipuffogó szétcsúszott. Már otthon szóltak a szervizben, hogy nem ártana kicserélni, de már nem volt rá időnk. (Jó lett volna szánni rá) Vasárnap nincsenek szervizek, az út mentén lévő TIR garázsokban pedig csak kamionokkal foglalkoznak. Gondoltuk, Isztambulig akkor is elmegyünk.

   A Török határon sokan voltak, de aránylag gyorsan átjutottunk (kb 1 óra). Vízumot és pályamatricát veszünk euróért -még nincs török líránk.

   5-kor átvettük az egy ismerős által kölcsönadott lakást Isztambul belvárosában. (Ezúton is köszönjük Mehmetnek a páratlan panorámás szállást!) Kis séta a városban, vacsora, tea, és alvás...

2010.07.31. szombat

   Délután indultunk Budapestről egy fapados Suzuki Swift 1.3 autóval, két hátizsáknyi cuccal, ketten. A Magyar-Szerb határon zökkenő mentesen átjutottunk. Nis-ig autópálya, onnan főút a Bolgár határig. Gyorsan átjutottunk, fertőtlenités nincs, pálya matrica (bár pálya nem sok) van. Szófiát kikerültük, és jóval utána -hajnali 4 körül- egy benzinkútnál aludtunk, rengeteg hazaigyekvő török vendégmunkás társaságában.

1. mert ilyen autónk van

2. olcsóbb mint repülővel

3. útközben sokkal több mindent láthatunk (Törökország)